| Chapter 5 |
1 | Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentõl, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben. |
2 | Azért is sóhajtozunk ebben, óhajtván felöltözni erre a mi mennyei hajlékunkat; |
3 | Ha ugyan felöltözötten is mezíteleneknek nem találtatunk! |
4 | Mert a kik e sátorban vagyunk is, sóhajtozunk megterheltetvén; mivelhogy nem kívánunk levetkõztetni, hanem felöltöztetni, hogy a mi halandó, elnyelje azt az élet. |
5 | A ki pedig minket erre elkészített, az Isten [az,] a ki a Lélek zálogát is adta minékünk. |
6 | Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk, hogy e testben lakván, távol vagyunk az Úrtól. |
7 | (Mert hitben járunk, nem látásban ); |
8 | Bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköltözni e testbõl, és elköltözni az Úrhoz. |
9 | Azért igyekezünk is, hogy akár itt lakunk, akár elköltözünk, néki kedvesek legyünk. |
10 | Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélõszéke elõtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt. |
11 | Ismervén tehát az Úrnak félelmét, embereket térítünk, Isten elõtt pedig nyilván vagyunk; reménylem azonban, hogy a ti lelkiesméretetek elõtt is nyilván vagyunk. |
12 | Mert nem ajánljuk ismét magunkat néktek, hanem alkalmat adunk ti néktek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek a színbõl és nem szívbõl dicsekedõknek. |
13 | Ha azért bolondok vagyunk, Istenért; ha eszesek vagyunk, érettetek van [az.] |
14 | Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket, |
15 | Úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy a kik élnek, ezután ne magoknak éljenek, hanem annak, a ki érettök meghalt és feltámasztatott. |
16 | Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sõt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük. |
17 | Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés [az]; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden. |
18 | Mindez pedig Istentõl van, a ki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és a ki nékünk adta a békéltetés szolgálatát; |
19 | Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az õ bûneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét. |
20 | Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel. |
21 | Mert azt, a ki bûnt nem ismert, bûnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk õ benne. |