Chapter 1

  Elsõ könyvemet írtam, Theofilus, mindazokról, a miket kezdett Jézus cselekedni és tanítani, 

  Mind a napig, melyen fölviteték, minekutána parancsolatokat adott a Szent Lélek által az apostoloknak, kiket választott vala magának. 

  Kiknek az õ szenvedése után sok jel által meg is mutatta, hogy õ él, negyven napon át megjelenvén nékik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról. 

  És velök összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálembõl, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet [úgymond,] hallottatok tõlem: 

  Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap mulva. 

  Mikor azért azok egybegyûltek, megkérdék õt, mondván: Uram, avagy nem ez idõben állítod-é helyre az országot Izráelnek? 

  Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az idõket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett. 

  Hanem vesztek erõt, minekutána a Szent Lélek eljõ reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végsõ határáig. 

  És mikor ezeket mondotta, az õ láttokra felemelteték, és felhõ fogá el õt szemeik elõl. 

  És a mint szemeiket az égre függesztették, mikor õ elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában, 

  Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, a ki felviteték tõletek a mennybe, akképen jõ el, a miképen láttátok õt felmenni a mennybe. 

  Akkor megtérének Jeruzsálembe a hegyrõl, mely hívatik Olajfák [hegyének,] mely Jeruzsálem mellett van, egy szombat[napi] járóföldre. 

  És mikor bementek, felmenének a felsõházba, a hol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia. 

  Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az õ atyjafiaival együtt. 

  És azokban a napokban felkelvén Péter a tanítványok között, monda (vala pedig ott együtt mintegy százhúsz fõnyi sokaság): 

  Atyámfiai, férfiak, szükség volt betelni annak az írásnak, melyet megjövendölt a Szent Lélek Dávid szája által Júdás felõl, ki vezetõjük lõn azoknak, a kik megfogták Jézust. 

  Mert mi közénk számláltatott, és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét. 

  (Ez [hát] mezõt szerze hamisságának bérébõl; és alá zuhanván, elhasadt középen, és minden belsõ része kiomlott. 

  És [ez] tudtokra lõn mindazoknak, kik Jeruzsálemben lakoznak; úgy hogy az a mezõ tulajdon nyelvökön Akeldamának, azaz Vérmezõnek neveztetett el.) 

  Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen az õ lakóhelye puszta, és ne legyen lakó abban. És: Az õ püspökségét más vegye el. 

  Szükség azért, hogy azok közül a férfiak közül, a kik velünk együtt jártak minden idõben, míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt, 

  A János keresztségétõl kezdve mind a napig, melyen fölviteték tõlünk, azok közül egy az õ feltámadásának bizonysága legyen mivelünk egyetemben. 

  Állatának azért elõ kettõt, Józsefet, ki hivatik Barsabásnak, kinek mellékneve Justus vala, és Mátyást. 

  És imádkozván, mondának: Te, Uram, ki mindeneknek szívét ismered, mutasd meg a kettõ közül egyiket, a kit kiválasztottál, 

  Hogy elnyerje az osztályrészét e szolgálatnak és apostolságnak, melytõl eltévelyedék Júdás, hogy az õ saját helyére jusson. 

  Sorsot vetének azért reájok, és esék a sors Mátyásra, és a tizenegy apostol közé számláltaték.