Chapter 4

  És ismét kezde tanítani a tenger mellett. És nagy sokaság gyûle õ hozzá, úgy hogy õ a hajóba lépvén, a tengeren ül vala, az egész sokaság pedig a tenger mellett a földön vala. 

  És sokat tanítja vala õket példázatokban, és ezt mondja vala nékik tanításában: 

  Halljátok: Ímé, a magvetõ kiméne vetni. 

  És lõn vetés közben, hogy némely az út mellé esék, és eljövének az égi madarak és megevék azt. 

  Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala, és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben. 

  Mikor pedig fölkelt a nap, elsûle, és mivelhogy nem volt gyökere, elszárada. 

  Némely pedig a tövisek közé esék, és felnevekedének a tövisek és megfojták azt, és nem ada gyümölcsöt. 

  Némely pedig a jó földbe esék; és ád vala nevekedõ és bõvölködõ gyümölcsöt, és némely hoz vala harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit. 

  És monda nékik: A kinek van füle a hallásra, hallja. 

  Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék õt a körülötte lévõk a tizenkettõvel együtt a példázat felõl. 

  Õ pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkát tudjátok, ama kívül levõknek pedig példázatokban adatnak mindenek, 

  Hogy nézvén nézzenek és ne lássanak; és hallván halljanak és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek és bûneik meg ne bocsáttassanak. 

  És monda nékik: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor mimódon értitek meg majd a többi példázatot? 

  A magvetõ az ígét hinti. 

  Az útfélen valók pedig azok, a kiknek hintik az ígét, de mihelyest hallják, azonnal eljõ a Sátán és elragadja a szívökbe vetett ígét. 

  És hasonlóképen a köves helyre vetettek azok, a kik mihelyst hallják az ígét, mindjárt örömmel fogadják, 

  De nincsen õ bennük gyökere, hanem ideig valók; azután ha nyomorúság vagy háborúság támad az íge miatt, azonnal megbotránkoznak. 

  A tövisek közé vetettek pedig azok, a kik az ígét hallják, 

  De a világi gondok és a gazdagság csalárdsága és egyéb dolgok kívánsága közbejõvén, elfojtják az ígét, és gyümölcstelen lesz. 

  A jó földbe vetettek pedig azok, a kik hallják az ígét és beveszik, és gyümölcsöt teremnek, némely harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit. 

  És monda nékik: Avagy azért hozzák-é elõ a gyertyát, hogy véka alá tegyék, vagy az ágy alá? És nem azért-é, hogy a gyertyatartóba tegyék? 

  Mert nincs semmi rejtett dolog, a mi meg ne jelentetnék; és semmi sem volt eltitkolva, hanem hogy nyilvánosságra jusson. 

  Ha valakinek van füle a hallásra, hallja. 

  És monda nékik: Megjegyezzétek, a mit hallotok: A milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sõt ráadást adnak néktek, a kik halljátok. 

  Mert a kinek van, annak adatik; és a kinek nincs, attól az is elvétetik, a mije van. 

  És monda: Úgy van az Isten országa, mint mikor az ember beveti a magot a földbe. 

  És alszik és fölkel éjjel és nappal; a mag pedig kihajt és felnõ, õ maga sem tudja miképen. 

  Mert magától terem a föld, elõször füvet, azután kalászt, azután teljes buzát a kalászban. 

  Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett. 

  És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Avagy milyen példában példázzuk azt? 

  A mustármaghoz, a mely mikor a földbe vettetik, minden földi magnál kisebb, 

  És mikor elvettetik, felnõ, és minden veteménynél nagyobb lesz és nagy ágakat hajt, úgy hogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak. 

  És sok ilyen példázatban hirdeti vala nékik az ígét, úgy a mint megérthetik vala. 

  Példázat nélkül pedig nem szól vala nékik; maguk közt azonban a tanítványoknak mindent megmagyaráz vala. 

  Azután monda nékik azon a napon, a mint este lõn: Menjünk át a túlsó partra. 

  Elbocsátván azért a sokaságot, elvivék õt, úgy a mint a hajóban vala; de más hajók is valának vele. 

  Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék. 

  Õ pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték õt és mondának néki: Mester, nem törõdöl vele, hogy elveszünk? 

  És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lõn nagy csendesség. 

  És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek? 

  És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?