| Chapter 17 |
1 | Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt. |
2 | Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; [különben] ki csap velem kezet? |
3 | Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket. |
4 | A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak. |
5 | Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök. |
6 | A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék. |
7 | Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad. |
8 | Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz. |
9 | Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek. |
10 | Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának. |
11 | Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz. |
12 | Ha reménykedem is, a sír [már] az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. |
13 | A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném. |
14 | Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel? |
15 | Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban. |