Chapter 49

  És szólítá Jákób az õ fiait, és monda: Gyûljetek egybe, hadd jelentsem meg néktek, a mi rátok következik a messze jövõben. 

  Gyûljetek össze s hallgassatok Jákóbnak fiai! hallgassatok Izráelre, a ti atyátokra. 

  Rúben, te elsõszülöttem, erõm, tehetségem zsengéje, elsõ a méltóságban, elsõ a hatalomban. 

  Állhatatlan, mint a víz, nem leszesz elsõ, mivel atyád ágyába léptél fel: akkor megfertõztetted! Nyoszolyámba lépett õ. 

  Simeon és Lévi atyafiak, erõszak eszközei az õ fegyverök. 

  Tanácsukban ne légyen részes lelkem, gyûlésükkel ne egyesûljön dicsõségem, mert haragjokban férfit öltek, s kedvök telve inát szegték az ökörnek. 

  Átkozott haragjok, mert erõszakos, és dühök, mivel kegyetlen; eloszlatom õket Jákóbban, és elszélesztem Izráelben. 

  Júda! téged magasztalnak atyádfiai, kezed ellenségeidnek nyakán lesz s meghajolnak elõtted atyáidnak fiai. 

  Oroszlánkölyök Júda; zsákmányt ejtvén, felmentél, fiam! Lehevert, lenyúgodott, mint a hím oroszlán, és mint nõstény oroszlán; ki veri õt fel? 

  Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálcza térdei közûl; míg eljõ Siló, és a népek néki engednek. 

  Szõlõtõhöz köti szamarát, és nemes venyigéhez szamara vemhét, ruháját borban mossa, felöltõjét a szõlõ vérében. 

  Bortól veresek szemei, tejtõl fehérek fogai. 

  Zebulon a tenger partjáig lakozik, azaz a hajók kikötõjéig s határának széle Czídonig ér. 

  Izsakhár erõs csontú szamár, a karámok közt heverész. 

  S látja, hogy jó a nyugalom és hogy a föld mily kies: teher alá hajtja hátát, s robotoló szolgává lesz. 

  Dán ítéli az õ népét, mint Izráel akármelyik nemzetsége. 

  Dán kígyó lesz az úton, szarvaskígyó az ösvényen, mely a ló körmébe harap, hogy lovagja hanyatt esik. 

  Szabadításodra várok Uram! 

  Gád! had háborgatja; majd õ hág annak sarkába. 

  Ásernek kenyere kövér, királyi csemegét szolgáltat. 

  Nafthali, gyorslábú szarvas, az õ beszéde kedves. 

  Termékeny fa József, termõ ág a forrás mellett, ágazata meghaladja a kõfalat. 

  Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók: 

  De mereven marad kézíve, feszülten keze karjai, Jákób Hatalmasának kezétõl, onnan, Izráel pásztorától, kõsziklájától. 

  Atyád Istenétõl, a ki segéljen; a mindenhatótól, a ki megáldjon, az ég áldásaival, onnan felülrõl, a mélység áldásaival, mely alant terül, az emlõk és anyaméh áldásaival. 

  Atyád áldásai meghaladják az õs hegyek áldásait, az örök halmok kiességeit. Szálljanak József fejére, a testvérek közûl kiválasztatottnak koponyájára. 

  Benjámin ragadozó farkas: reggel ragadományt eszik, este pedig zsákmányt oszt. 

  Mind ezek Izráel nemzetségei, tizenketten, és ez az a mit mondott nékik az õ atyjok, mikor õket megáldá; mindeniket tulajdon áldásával áldá meg. 

  És parancsola nékik és monda: Én az én népemhez takaríttatom, temessetek engem az én atyáimhoz, ama barlangba, mely a Khitteus Efron mezején van. 

  Abba a barlangba, mely Kanaán földén Mamré átellenében Makpelahnak mezején van, melyet megvett Ábrahám a mezõvel együtt a Khitteus Efrontól, temetésre való örökségül. 

  Oda temették el Ábrahámot és Sárát az õ feleségét; oda temették Izsákot és Rebekát az õ feleségét; s oda temettem el Leát is. 

  Szerzemény e mezõ és a barlang, mely abban van, a Khéth fiaitól. 

  És elvégezé Jákób a mit fiainak parancsolt és fölszedé lábait az ágyra, és kimúlék és az õ népéhez takaríttaték.