Hungarian Bible

2nd Thessalonians 1

2 Thessalonians

Return to Index

Chapter 2

1

  Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve, 

2

  Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk [tulajdonított ]levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. 

3

  Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem [jön az el addig,] mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, 

4

  A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát. 

5

  Nem emlékeztek-é, hogy megmondtam néktek ezeket, a mikor még ti nálatok valék? 

6

  És most tudjátok, mi tartja vissza, a miért [csak] a maga idejében fog az megjelenni. 

7

  Működik ugyan már a törvényszegés titkos [bűne:] csakhogy annak, a ki [azt] még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. 

8

  És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével; 

9

  A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, 

10

  És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, a kik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre. 

11

  És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak; 

12

  Hogy kárhoztattassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban. 

13

  Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek ti érettetek atyámfiai, a kiket szeret az Úr, hogy kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek szentelésében és az igazság hitében; 

14

  A mire elhívott titeket a mi evangyéliomunk által, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségének elvételére. 

15

  Miért is atyámfiai, legyetek állhatatosak és tartsátok meg a tudományt, a melyre akár beszédünk, akár levelünk által taníttattatok. 

16

  Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Isten a mi Atyánk, a ki szeretett minket és kegyelméből örök vígasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, 

17

  Vígasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden tudományban és jó cselekedetben. 

2nd Thessalonians 3

 

 

 

Please Click the Ads.

Clicking the Ads helps us to keep this free Bible website open for everyone.

Thanks!

 

 

 

HTMLBible Software - Public Domain Software by johnhurt.com

 


Other Items are Available At These Sites: